olajszőkítés

A rendszerváltás utáni magyar filmekben és színházban a bűnözőt gyakorta Nagy Zsolt színész játékában ismerjük meg. A Tangó és Kes adásában azt járjuk körbe, hogyan tud felkészülni a bűnelkövetői és a nyomozói szerepekre. Az egykori kisvárdai olajszőkítő vállalkozóktól a főváros nagy formátumú maffiózókig sokféle hatás érte a színészt, ami óriási segítséget adott neki ahhoz, hogy a hétköznapi bűnözők univerzumát megmutathassa nekünk, a közönségnek. A beszélgetésből kiderült, hogy a rendőrségről nincs valami nagy véleménye, mint ahogy az ellenzékről sem. Beszélt a színművészek egzisztenciális szorongásáról, illetve arról is, hogy színészként miért lehetetlen kikerülni, hogy állást foglaljon közéleti kérdésekben.

Az „olajbűnügyek” elkövetését kezdetben alapvetően a háztartási tüzelőolaj (HTO) és a vele gyakorlatilag azonos minőségű motorikus gázolaj árszínvonala közötti különbség, valamint felhasználásának jogi szabályozatlansága motiválta. A BRFK Gazdaságvédelmi Osztályán 1993 kora tavaszán kezdtek megjelenni az úgynevezett „olajos ügyek”, ekkortól datálható az olajmaffia aranykora. Hatalmas extraprofit keletkezett az olajos cégeknél, melyek töredéke az állami hivatalnokok korrumpálására ment (ebben az időben a gázolajraktárak telephely-vezetői és állományának tagjai szinte kivétel nélkül Porschékkal, Mercedesekkel és BMW-kel furikáztak), nagyobb szelete a használtáru-piacon, főleg a műtárgy-kereskedelembe folyt. A Tangó és Kes podcast munkatársai, Bezsenyi Tamás és Topár Gábor, erről az időszakról beszélgettek.

A rendszerváltozás utáni évtized egyik meghatározó bűncselekménye volt az olajszőkítés, amely a járművekben egyformán felhasználható háztartási tüzelőolaj és dízelolaj eltérő fogyasztói árán alapult. A HTO-val azonban már a Kádár-rendszerben is sokan trükköztek, például az úgynevezett olajjegyekkel. A Tangó és Kes legújabb adásában felidézzük az olajszármazékokhoz kapcsolódó gazdasági visszaélések teljes körét, amivel igyekszünk komplex képet adni az egykori szocialista gazdálkodási szisztémák vakfoltjaitól kezdve a rendszerváltás utáni kelet-európai országok sajátos feltőkésítési törekvésein át egészen a közép-amerikai országok kábítószerkartelljeinek újragondolt működéséig.

1998. július 2-án úgy végződött Boros Tamás élete, ahogyan az „meg volt írva”. Többszöri (ön)merénylet után a szervezett bűnözés hálóját szövő pókok lerendezték a rendszerváltás utáni időszak egyik legismertebb pentitóját. De ki is volt Boros tulajdonképpen? Miért fordult a bűnüldöző szervekhez, ki akart-e egyáltalán szállni a „bulikból”, vagy mások feldobásával saját piszkos ügyeihez próbált védettséget szerezni? Milyen ellenérdekeltségek voltak a rendőrségen belül, hogyan küzdöttek az ügyben a rendőrök is egymással? Sok tisztázandó kérdésről és újdonságról esik szó a Tangó és Kes új adásában, amely az 1996-1998 közötti időszakra, a szervezett bűnözés generációváltására is visszatekint, és jut el odáig, hogy a dokumentumok szerint az Aranykéz utcai kivégzés megrendelője Portik Tamás volt. Ítélet tehát van, de megoldás és bizonyosság is?