keresztény

Isten megmutatta a szeretetét a szövetségeiben. A Szentírásban azt írja, hogy ő féltékeny Isten. Nem habzószájú, eszeveszett féltékenység ez, hanem az a józan féltékenység, amely a kapcsolat értékéből fakad. Imádkozzunk, hogy mi is így álljunk Istenhez!

Kiv 20,18-21

Az egész nép hallotta a mennydörgést, a villámlást, a harsonazengést és látta a füstölgő hegyet. A nép félt, remegett és távol maradt. Így szóltak Mózeshez: „Te beszélj hozzánk és meghallgatunk. Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk.” Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.” A nép távol állott, Mózes azonban bement a sötét felhőbe, ahol Isten volt. 

Isten adja a tízparancsolatot. Nem ellenünk, hanem értünk. A szabadságunk ott ér véget, ahol a másik ember elkezdődik. A szabadságunk nem arra van, hogy csak a saját boldogságunk után loholjunk, hanem hogy a másik boldogságát is szem előtt tartsuk. Kérjük Istentől, hogy miben tudjuk megélni legboldogabban azt a szabadságot, amit nekünk ajándékozott!

Kiv 20,1-17

Az Úr ezeket jelentette ki: „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem. Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek és megtartják parancsaimat. Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi. Gondolj a szombatra és szenteld meg. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek a pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek. Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte. Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked. Ne ölj. Ne törj házasságot. Ne lopj. Ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen. Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé.” 

Isten tiszteltet érdemel. Ha ez az alapvető kapcsolati szint nincs meg Isten és ember között, akkor meghal a lelki élet. Az Isten valódi tisztelete minden hitbeli megközelítés alapja. Ha Istent játszópajtásként veszem, akivel mindent meglehet tenni, akkor a lelki életem befuccsol.

Kiv 19,1-15

Az Egyiptomból való kivonulás után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg a Sínai pusztába. Refidimből indultak el, a Sínai pusztába érkeztek, és a pusztaságon táboroztak le. Az izraeliták táborukat a heggyel szemben ütötték fel.

A szövetség megígérése.

Mózes elindult Isten elé, az Úr pedig a hegyről így szólt hozzá: „Ezt közöld Jákob házával és hirdesd Izrael fiainak: Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz. Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat add tudtára Izrael fiainak.” Mózes elment és összehívta a nép véneit, s közölte velük mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr reá bízott. Az egész nép egy szívvel válaszolt: „Mindent megteszünk, amit az Úr parancsol.” Mózes megvitte az Úrnak a nép feleletét.

A szövetség előkészítése.

Ezután az Úr így szólt Mózeshez: „Sűrű felhőben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, s így mindenkor higgyen neked.” Mózes elmondta az Úrnak a nép feleletét. Erre az Úr így szólt Mózeshez: „Menj vissza a néphez. Ma és holnap készüljenek elő, mossák ki ruhájukat, és harmadnapra legyenek készen. Holnapután az Úr az egész nép szeme láttára leszáll a Sínai-hegyre. Te pedig határold körül a hegyet, és parancsold meg: óvakodjatok attól, hogy fölmenjetek a hegyre, vagy a lábához közeledjetek. Aki hozzáér a hegyhez, annak meg kell halnia: egyetlen kéz sem érintheti; azt meg kell kövezni vagy le kell nyilazni. Sem ember, sem állat nem maradhat életben. Csak akkor mehetnek fel a hegyre, ha majd a kosszarvat hosszan megfújták.” Mózes lement a hegyről, felszólította a népet, hogy készülődjék és mossa ki a ruháját. Megparancsolta a népnek: „Holnaputánra legyetek készen. Ne közeledjetek asszonyhoz.” 

A szombati nap kiváló ajándéka Istennek. Megtanuljuk benne az Isten iránti bizalmat. Átéljük azt a könnyedséget, amelyet a mennyország fog jelenteni, és minden áldásra felkészülünk, amit Isten adni készül. Bízzunk Isten erejében, s higgyük el, hogy valóban ajándék az, ha nem dolgozunk, hanem megpihenünk az Úrban. Fedezzük fel a lazulós napot Istennel!

Kiv 16,22-36

A hatodik napon kétszer annyi ételt gyűjtöttek, két omert egy személyre. A közösség elöljárói Mózeshez jöttek és jelentették. Ő így válaszolt: „Az Úr parancsa ez: holnap a teljes nyugalom napja van, az Úr szombatja. Most tegyétek kemencébe, amit meg akartok sütni, és most főzzétek, amit meg akartok főzni. A fölösleget tegyétek el holnapra.” El is tették másnapra, ahogy Mózes parancsolta: ez nem bűzlött, és férgek sem voltak benne. Mózes így szólt: „Ma ezt egyétek, mert ma az Úr nyugalomnapja van, ma nem találtok kint semmit. Hat napon át gyűjtsetek, de a hetedik nap szombat; azon nincs semmi.” Amikor a népből egyesek a hetedik napon kimentek gyűjteni, nem találtak semmit. Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Meddig késlekedtek még és nem követitek parancsaimat meg utasításaimat? Lássátok meg, hogy az Úr adta nektek a szombatot, ezért juttat nektek a hatodik napon két napra való eledelt. A hetedik nap maradjon mindenki otthon és senki se hagyja el lakását.” A nép a hetedik napon tartózkodott is minden munkától. Izrael háza mannának nevezte ezt. Fehér volt, mint a koriandermag, s olyan íze volt, mint a mézeskalácsnak. Mózes kihirdette: „Az Úr ezt parancsolja: töltsetek meg belőle egy omert, és tegyétek el a jövendő nemzedék számára, hogy lássa azt a kenyeret, amellyel tápláltalak benneteket a pusztában, amikor kihoztalak Egyiptomból.” Mózes utasította Áront: „Végy egy edényt, tégy bele egy omer mannát, s állítsd az Úr elé, hogy megmaradjon a jövő nemzedékek számára.” Áron tehát vett egy edényt és megtöltötte egy omer mannával, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta, s a bizonyság elé helyezte, hogy megmaradjon. Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek. Addig ették a mannát, amíg Kánaán földjének határához értek. Az omer egy efának a tizedrésze. 

A Szentlélek alakítja ki Jézus testét. A manna a Test előképe. Fentről jön, misztikus és életet ad. Tápláljon téged is az isteni erő és sose veszítsd el szemed elől, hogy a Szentlélek az, akitől Jézus tanítványa lehetsz.

Kiv 16,4-21

De az Úr így szólt Mózeshez: „Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki, és gyűjtsön magának egy napra valót belőle. Így akarom próbára tenni, hogy parancsom szerint jár-e el. Ha a hatodik napon elkészítik, amit hazavittek, kétszer annyi lesz, mint amit naponként gyűjtöttek.” Mózes és Áron így szóltak Izrael fiainak egész közösségéhez: „Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptomból, holnap reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét. Ő ugyanis hallotta az Úr elleni zúgolódástokat. Mi vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?” Mózes azután így folytatta: „Ma este az Úr húst ad nektek enni és holnap reggel kenyeret, hogy jóllakjatok. Az Úr ugyanis hallja, hogy ellene zúgolódtok. Mi vagyunk mi? Zúgolódástok nem ellenünk irányul, hanem az Úr ellen.” Mózes így szólt Áronhoz: „Mondd az izraeliták egész közösségének: járuljatok az Úr elé, mert ő hallotta zúgolódástokat.” Amikor Áron közölte ezt az izraeliták egész közösségével, és ők a puszta felé fordultak, az Úr dicsősége megjelent felhő alakjában. Az Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” Valóban, estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő volt a tábor körül. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai észrevették és kérdezték egymást: mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni. Az Úr parancsa a következő: mindenki szedjen belőle szükségletének megfelelően, fejenként egy omert számítva, a családtagok száma szerint. Mindenki csak a sátrában lakó személyek számára hozzon belőle.” Izrael fiai így tettek és gyűjtöttek, az egyik többet, a másik kevesebbet. De amikor omerrel megmérték, aki sokat gyűjtött, annak nem volt fölöslege, aki keveset, annak nem volt hiánya. Mindenki szükségletének megfelelően gyűjtött. Mózes még ezt mondta: „Senki ne tegyen el belőle másnap reggelre.” De nem hallgattak Mózesre, és egyesek mégis eltették másnapra. Ez azonban tele lett féreggel és bűzlött, ezért Mózes megharagudott rájuk. Így aztán reggelenként gyűjtötték, mindenki szükséglete szerint. Hanem amikor a nap erősen kisütött, elolvadt. 

Isten hangját hallva néha észrevesszük, hogy elkér dolgokat. A régi status-quot, a régi embert kéri, hogy vessük le, hogy lehessünk átistenített emberek. Töltesz vele elég időt, hogy megtegye benned tervét, vagy netán lázadozol még?

Kiv 16,1-3

Elindultak Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második hónap 15. napján Izrael egész közössége Szin pusztájába érkezett, amely Elim és a Sínai-hegy között terül el. Itt a pusztában az izraeliták egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezzel estek nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.” 

Keserűvíz, édesvíz. Mara, Mária. Előképek a keresztről és annak jótékony hatásáról. A kereszt erejéből új emberekké válunk. Ezt illusztrálta Isten Máriában, majd pedig feladatul adta neki, hogy segítse a tanítványokat és az Egyházat anyai közbenjárásával. A 90 napos lelkigyakorlat során bízzuk magunkat Mária anyai oltalmába.

Kiv 15,21-27

Mara.

Ezután Izrael Mózes parancsára elindult a Sás-tengertől, Sur pusztája felé vették útjukat, s három napig meneteltek anélkül, hogy vizet találtak volna. Marába érkezve sem tudtak vizet inni, mert keserű volt. Ezért hívják a helyet Marának. A nép zúgolódott Mózes ellen, és megkérdezték: „Mit fogunk inni?” Ő az Úrhoz fordult, s az Úr mutatott neki egy fadarabot. Mózes a vízbe dobta, s az édessé vált tőle. Itt adott nekik törvényt és jogot, és állította őket választás elé. Így szólt: „Ha hallgatsz Uradnak, Istenednek szavára, és azt teszed, ami helyes az ő szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak, és követed minden utasítását, akkor nem sújtalak semmiféle betegséggel, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam. Én, az Úr vagyok a te orvosod.” Ezután Elimbe érkeztek. Ott tizenkét forrás volt és hetven pálmafa. Itt táboroztak le a víz mellett. A manna és a fürjek. 

A dicsőítés Isten cselekedeteinek és nagyságának megtapasztalásából fakad. Ahogy dicsőítem az Istent a lelkem szabaddá válik és őszinte kapcsolatra lépek vele. Eltölt a jelenléte, mert a hála érzése megnyitja legbensőbb világomat. Sose múljon el vasárnap anélkül, hogy nem adok hálát. A mai szakasz példáján buzdulva, imaidőnkben próbáljuk Istent lendületből dicsérni mindazért, amit értünk tett! :)

Kiv 15,1-21

Akkor Mózes Izrael fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak: Magasztalom az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette. Az Úr az erősségem és menedékem, ő lett a szabadítóm. Ő az én Istenem, őt dicsőítem. Ő az atyáim Istene, őt magasztalom. Az Úr nagy harcos, Jahve a neve. A fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette, legjobb harcosai elmerültek a Sás-tengerben. A hullámok elborították őket, úgy merültek a mélybe, mint a kő. Uram, a jobbod kitűnik erejével, Uram, a jobbod leveri az ellenséget. Dicsőséged nagyságával megbénítottad ellenségeidet, haragod tüze megemésztette őket, mint a pelyvát. Orrod leheletétől a víz feltornyosult, a hullámok megálltak, mint a fal, a habok a tenger közepén megmerevedtek. Az ellenség így szólt: üldözőbe veszem, utolérem őket, szétosztom a zsákmányt, s lelkem kielégül. Kivonom kardomat, s kezem elpusztítja őket. De te kifújtad leheletedet, s a tenger elborította őket. Úgy merültek el, mint az ólom, a hatalmas hullámokban. Uram, ki hasonlít hozzád az istenek közül? Kit övez a szentség úgy, mint téged? Félelmetes vagy tetteidben, csodákat művelsz. Kinyújtottad jobbodat, a föld elnyelte őket. A népet, amelyet kiszabadítottál, jóságosan vezetted, elvitted hatalmaddal szent lakóhelyedhez. A népek hallották és remegtek, Filisztea lakóit gyötrelem szállta meg. Edom fejedelmei megijedtek, Moáb vezetőit elfogta a félelem, s Kánaán minden lakója reszketett. Félelem és rettegés fogta el őket, karod erejétől megmerevedtek, mint a kő. Így vonult át néped, Uram, így vonult át a néped, melyet kiváltottál. Elhoztad őket és elültetted, a hegyen, amely a te szent örökséged. Ezt a helyet, Uram, te tetted lakóhelyeddé, ezt a szentélyt, Uram, a te kezed készítette. Az Úr uralkodik örökkön-örökké. Amikor a fáraó lovai, szekerei és lovasai beértek a tengerbe és az Úr visszazúdította rájuk a vizet, és amikor Izrael fiai a száraz tengerfenéken átvonultak, akkor Mirjam prófétanő, Áron nővére, kezébe vette a dobot, s az asszonyok mind utána mentek dobbal, táncot lejtve. Mirjam így énekelt előttük: „Magasztaljátok az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette.” 

Isten szétválasztja a tengert. A víz kettéválik: szabadság, könnyedség, új élet jön. Mindezt ismét a szél, a Lélek hajtja végre, amely már ott van a Teremtés könyvében, sőt benned is. Tárd ki a kezed és légy nyitott az új szabadságra!

Kiv 14,21-31

Mózes ekkor kinyújtotta kezét a tenger fölé. Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította. A víz kettévált, és Izrael fiai a száraz tengerfenéken vonultak át, miközben a víz jobb és bal felől úgy állt, mint a fal. Az egyiptomiak utánuk vetették magukat, a fáraó minden lova, szekere és lovasa utánuk ment a tengerbe. A reggeli őrség idején az Úr a tűz­ és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére és megzavarta. Akadályozta a szekerek kerekét, ezért csak bajjal jutottak előre. Az egyiptomiak kiabálni kezdtek: „Meneküljünk Izrael fiai elől, mivel Jahve harcol értük az egyiptomiak ellen.” Az Úr pedig így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki kezed a tenger fölé, hogy a víz visszazúduljon az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra.” Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé. Erre a víz napkeltekor visszaáramlott régi helyére, amikor az egyiptomiak éppen arra menekültek. Az Úr besodorta őket a habok közepébe. A víz visszaömlött, és ellepte a szekereket, a lovasokat és a fáraó egész népét, amely utánuk behatolt a tengerbe. Senki sem maradt életben közülük. Izrael fiai azonban száraz talajon mentek át a tengeren, miközben a víz tőlük jobbra és balra úgy állt, mint a fal. Így mentette meg az Úr azon a napon Izrael fiait az egyiptomiak hatalmától. Az izraeliták látták az egyiptomiakat holtan feküdni a tenger partján. Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, de bízott az Úrban és Mózesben, az ő szolgájában. 

A mai történet 2 dologra tanít.Egyrészt, hogy nem az emberekhez kell fordulni, hanem Istenhez. Azaz a legmélyebb bizalmunkat az Istenbe kell vetni, mert az ember nem tud segíteni. Másrészt pedig, hogy Isten bár ismeri vágyainkat, számít radikális őszinteségünkre.

Kiv 14,10-20

Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltottak az Úrhoz. Mózesnek pedig ezt mondták: „Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztába meghalni? Milyen szolgálatot tettél nekünk azzal, hogy kivezettél Egyiptomból? Nem mondtuk neked már Egyiptomban is, hagyj minket békében, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak? Valóban jobb lett volna az egyiptomiaknak szolgálni, mint itt a pusztában meghalni.” Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol majd értetek, s nektek nem lesz semmi dolgotok.”

Átvonulás a Sás-tengeren.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Miért kiáltasz hozzám? Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak. Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezed a tenger fölé és válaszd ketté, hogy Izrael fiai száraz lábbal átmehessenek rajta. Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, ezért utánatok fut, s akkor majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, egész seregén, harci szekerein és lovasain. Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.” Akkor az Isten angyala, aki az izraeliták csapata előtt járt, megváltoztatta helyét és mögéjük vonult. A felhőoszlop eljött előlük, mögöttük ereszkedett le, s az egyiptomiak serege és az izraeliták tábora között helyezkedett el. A felhő sötét maradt, s az éjszaka elmúlt anélkül, hogy a két sereg közeledett volna egymáshoz. 

A keresztények 40 napos böjtje intenzív küzdelem a gonosz ellen. Sok katekumen tapasztalja azt, hogy a gonosz még intenzívebben húzza, ahogy Jézushoz közelít. A kitartáshoz a legjobb eszköz az ima és a bűnbánat. Az imádság által benső kapcsolatba lépek Istennel, a bűnbánat által pedig meghajolok előtte, hogy felemelhessen.

Kiv 13,17-14,9

Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, Isten nem a filiszteusok földjén át vezette őket, jóllehet az lett volna a rövidebb. Isten arra gondolt, hogy a nép megbánhatja, ha háborút kell kezdenie, és visszatér Egyiptomba. Ezért a Sás-tenger menti pusztán vezető útra terelte őket. Izrael fiai jól fölfegyverkezve vonultak ki Egyiptomból. Mózes József csontjait is magával vitte. Ő ugyanis megeskette Izrael fiait: „Ha Isten egyszer kegyesen hazavezet, akkor az én csontjaimat is vigyétek el innét magatokkal.” Így indultak el Szukkotból, és a pusztaság szélén, Etamban táboroztak le. Az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük, hogy mutassa az utat, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik. Így éjjel-nappal vonulhattak. Nappal sohasem tűnt el a felhőoszlop a nép elől, s éjjel sem a tűzoszlop.

Az Úr így szólt Mózeshez: „Parancsold meg Izrael fiainak, hogy forduljanak vissza és Pi-Hachirot előtt, Migdol és a tenger között verjenek tábort. Baal-Cefonnal szemben legyen a táborotok a tenger partján. A fáraó azt fogja gondolni: Izrael fiai eltévedtek az országban, a puszta körülzárta őket. Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, úgyhogy majd üldözőbe veszi őket. Akkor megmutatom a dicsőségemet a fáraón és egész seregén, hadd tudják meg az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr.” Izrael fiai engedelmeskedtek a parancsnak.

Az egyiptomiak üldözik Izraelt.

Amikor Egyiptom királyát értesítették, hogy a nép elmenekült, a fáraónak és hivatalnokainak magatartása megváltozott a nép iránt. Ezt mondták: „Mit tettünk? Elengedtük Izraelt, hogy ne szolgáljon nekünk.” A fáraó befogatott harci szekerébe és mozgósította seregét. Vett hatszáz válogatott harci szekeret, az egyiptomiak többi harci szekerét, mindegyiket kiváló katonákkal. Az Úr megkeményítette a fáraónak, Egyiptom királyának a szívét, s az üldözőbe vette Izrael fiait, akik felemelt kézzel vonultak ki. Az egyiptomiak utánuk mentek és elérték őket, amikor a tengerparton, Pi-Hachirotnál, Baal-Cefonnal szemben táboroztak: ott volt a fáraó minden lova, szekerei, lovai és serege. Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltottak az Úrhoz. Mózesnek pedig ezt mondták: „Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztába meghalni? Milyen szolgálatot tettél nekünk azzal, hogy kivezettél Egyiptomból? Nem mondtuk neked már Egyiptomban is, hagyj minket békében, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak? Valóban jobb lett volna az egyiptomiaknak szolgálni, mint itt a pusztában meghalni.” Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol majd értetek, s nektek nem lesz semmi dolgotok.” 

Mózes szava által Isten elrendeli, hogy megemlékezzen a nép arról, hogy az elsőszülött árán jött ki Egyiptomból, a szolgaság házából. Bennünket is szeret egy elsőszülött. Értünk is meg kellett haljon egy elsőszülött, hogy bűneinkből Isten országába léphessünk és Isten szabad gyermekei lehessünk. Ebből a szeretetből hozunk áldozatokat.

Kiv 13,1-16

Az Úr így szólt Mózeshez: „Szentelj nekem minden elsőszülöttet. Ami Izraelben anyja méhét megnyitja – akár ember, akár állat –, az mind az enyém.”

A kovásztalan kenyér.

Mózes így beszélt a néphez: „Emlékezzetek meg erről a napról, amelyen kijöttetek Egyiptomból, a szolgaság házából. Az Úr erős kézzel hozott ki onnan benneteket. Ezért nem ehettek semmiféle kovászosat. Ma, Abib hónapban jöttetek ki. Ha majd az Úr bevezet a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a hivviták és a jebuziták földjére, amelyről megesküdött atyáidnak, hogy neked adja, s amely tejjel-mézzel folyik, ott is meg kell tartanod ebben a hónapban ezt a szertartást. Hét napig kovásztalant kell enned. A hetedik napon az Úr tiszteletére ünnepi összejövetelt kell tartanod. Ezen a hét napon csak kovásztalant egyél, ne is találjanak nálad semmiféle kovászosat. Egész területeden ne lássanak nálad kovászos kenyeret. Ezen a napon ilyen magyarázatot adj fiaidnak: ez annak emlékére van, amit az Úr értem tett, amikor kihozott Egyiptomból. Olyan legyen ez számodra, mint egy jel a tenyereden vagy mint egy emlékeztető jegy a homlokodon, hogy az Úr törvénye mindig ajkadon legyen. Az Úr ugyanis erős kézzel hozott ki Egyiptomból, ezért kell neked ezt az előírást évről évre meghatározott időben megtartanod.

Az elsőszülöttek.

Ha majd az Úr bevezet a kánaániak földjére, és neked adja azt, amelyet esküvel megígért neked és atyáidnak, akkor majd szenteld mindazt az Úrnak, ami az anyja méhét megnyitja. Az állatok elsőszülöttei közül is a hímnemű az Úré. Minden szamárnak az elsőszülöttét egy báránnyal kell megváltanod. Ha nem váltod meg, törd el a nyakát. Az emberek elsőszülöttét, ha fiú, meg kell váltanod. Ha fiad a jövőben megkérdezi, hogy ez miért van, ezt feleld neki: az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacsul ellenállt, és nem bocsátott el bennünket, az Úr megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, az emberekét is, az állatokét is. Azért szentelem az Úrnak mind, ami anyja méhét megnyitja, ha az hímnemű. Ezért váltom meg fiaim közül is az elsőszülöttet. Olyan legyen ez számodra, mint egy jel a tenyereden vagy egy emlékeztető jegy a homlokodon, hogy az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból.” 

A pászkavacsora a szentmise előképe. Ebben különleges szabályok voltak, amelyeket be kellett tartani. A körülmetélkedés alap volt. A kereszténységben a szentmise feltétele a keresztség és a bűnöktől való elfordulás. Ezzel tiszteljük meg Jézust, hogy aztán mély találkozásaink legyenek vele, amelyekből erőt merítünk, akár ebben a 90 napban is.

Kiv 12,43-51

Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz: „A húsvéti bárányra ez a szabály vonatkozik: idegen nem ehet belőle. De a pénzen vásárolt rabszolga ehet, ha előbb körülmetéled. Jövevény és napszámos nem ehet belőle. Ugyanabban a házban kell elfogyasztani, húsából nem vihetsz ki semmit a házon kívülre. Csontot nem törhettek össze benne. Izrael fiainak egész közössége így járjon el. Ha idegen tartózkodik nálad, és meg akarja ünnepelni a húsvétot az Úr tiszteletére, akkor a férfiakat mind körül kell metélni. Így részt vehet az ünnepen és úgy kell tekinteni, mint a közületek valót. De aki nincs körülmetélve, az nem ehet belőle. Ez a törvény vonatkozik a hozzátok tartozóra és a köztetek lakó idegenre.” Izrael fiai mind engedelmeskedtek: úgy tettek, ahogy az Úr Mózesnek és Áronnak megparancsolta. Ezen a napon vezette ki az Úr Izrael fiait, csoportjaik szerint Egyiptomból. 

A kovásztalan kenyér a sietség kenyere.  Az üdvösségben is sokszor azonnal kell teljesíteni Isten akaratát. Az exodus nem a várakozás ideje, hanem a tetteké. Istennel most.

Kiv 12,31-36

A fáraó még éjjel hívatta Mózest és Áront, és rájuk parancsolt: „Induljatok, és menjetek ki népem közül, ti és Izrael fiai. Menjetek és mutassatok be áldozatot Jahvénak kívánságtok szerint. Magatokkal vihetitek juhaitokat és szarvasmarháitokat, ahogy követeltétek, csak menjetek. De kérjetek áldást rám is.” Az egyiptomiak szintén sürgették a népet, hogy gyorsan távozzék az országból. Ezt mondták ugyanis: „még mindannyian meg találunk halni.” Az emberek tehát vették a tésztát, mielőtt még megkovászosodott volna, a sütőteknőt, és ruhába csavarva vállukon vitték.

Az egyiptomiak kifosztása.

Izrael fiai Mózes szavai szerint jártak el, s az egyiptomiaktól ezüst­ meg aranydolgokat és ruhákat kértek. Az Úr bizalomra hangolta az egyiptomiakat a nép iránt, s azok teljesítették kérésüket. Így szereztek zsákmányt az egyiptomiaktól. 

Isten mindenből kihozza a legjobbat. Az ószövetségi kemény dolgokban az igazságossága és az irgalma egyaránt megnyílvánul. Ő az Úr az élet felett és mindent a mi üdvösségünkre akar fordítani. Ezt a 90 napot is.

Kiv 12,29-30

Éjfélkor az Úr lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptom földjén: a fáraó elsőszülöttjére, akinek trónján kellett volna ülnie, s a börtönben levő fogoly elsőszülöttére, valamint minden állat elsőszülöttére. A fáraó éjjel fölkelt, hasonlóképpen a szolgái és minden egyiptomi. Nagy sírás tört ki Egyiptomban, mert nem akadt ház, amelyben halott ne feküdt volna. 

Kantikum – Fil 2, 6-11

Ének Krisztusról, Isten Szolgájáról

Jézus Krisztus, isteni mivoltában, † Istennel való egyenlőségét nem tartotta 
olyan dolognak, * amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodjék,

hanem szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, † az emberekhez lett hasonló, * külsejében olyan volt, mint egy ember.

Megalázta önmagát,  engedelmes lett a halálig, * mégpedig a kereszthalálig.

Ezért Isten felmagasztalta őt,  és olyan nevet adott neki, * amely felségesebb minden névnél,

hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd * a mennyben, a földön és az alvilágban,

és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, * hogy Jézus Krisztus az Úr.

Az Egyház hirdeti Jézussal együtt, hogy van bűn. Nem azért, hogy bűntudatot keltsen, hanem azért, hogy az ember rátaláljon arra az életformára, ami Isten gyermekeire jellemző. A bűnnel szembeni agresszió Istennél ezt jelenti, de végig ott van az irgalma.

Kiv 9,13-35

Az Úr ezután így szólt Mózeshez: „Holnap reggel menj a fáraóhoz és közöld vele: Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: bocsásd el népemet, hogy áldozatot mutasson be nekem, mert különben mindenféle csapással sújtalak téged, szolgáidat és alattvalóidat, hogy megtudd, senki sincs hasonló hozzám az egész földön. Már eddig is kinyújthattam volna a kezemet és megverhettelek volna pestissel, téged és népedet, úgyhogy eltűntél volna a föld színéről. De életben hagytalak, hogy megmutassam neked hatalmamat, és hogy nevemet hirdessék az egész földön. Ha még tovább is visszatartod népemet és nem bocsátod szabadon, akkor holnap ebben az időben hatalmas jégesőt hullatok, amilyen még nem volt Egyiptomban alapítása napjától mostanáig. Helyezd hát biztonságba nyájaidat és amid csak van a mezőn. Ember és állat, ami a mezőn van, és nem viszik haza, a jégeső áldozata lesz.” A fáraó tisztviselői megijedtek az Úr fenyegetésétől, és fedél alá mentették rabszolgáikat meg állataikat. Azok ellenben, akik nem törődtek az Úr fenyegetésével, kint hagyták rabszolgáikat és állataikat a mezőn. Az Úr így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki a kezed az ég felé, hogy jégeső hulljon Egyiptom egész földjén az emberekre, az állatokra és mindenre, ami egész Egyiptomban a mezőn nő.” Mózes az ég felé lendítette botját, erre az Úr mennydörgést hallatott és jégesőt hullatott. Villám csapkodta a földet, s az Úr szörnyű jégesőt bocsátott Egyiptom egész földjére. Jégeső volt ez, állandó villámlással, olyan pusztító erejű jégeső, amilyet még nem láttak az egyiptomiak földjén, mióta emberek lakják. A jégeső teljesen elpusztított mindent Egyiptom földjén, ami a mezőn volt: embert és állatot. Tönkreverte a vetést a mezőn és letördelte a fákat. Csak Gósen tartományt, Izrael fiainak lakóhelyét kímélte meg a jégeső. A fáraó hívatta Mózest és Áront, s ezt mondta nekik: „Most már elismerem, hogy vétkeztem: az Úrnak van igaza, én és népem gonoszságot követtünk el. Kérjétek az Urat, hogy szüntesse meg a mennydörgést és a jégesőt, én pedig ígérem, hogy elbocsátlak benneteket. Ne maradjatok itt tovább.” Mózes így válaszolt: „Ha kilépek a városból, kitárom kezem az Úr felé, erre majd a mennydörgés megszűnik, a jégeső eláll, s abból megtudod, hogy az Úré a föld. De tudom, hogy még sem benned, sem szolgáidban nincs meg az Úrtól való félelem.” A len és az árpa elpusztult, mert az árpa kihányta a kalászát, a len pedig virágzott. De a búza és a tönköly nem szenvedett kárt, mert ezek később hajtanak. Mózes eljött a fáraótól, s amikor kiért a városból, kezét az Úr felé tárta. A mennydörgés és a jégeső megszűnt, s az eső sem ömlött tovább a földre. A fáraó látta, hogy az eső, a mennydörgés és a jégeső megszűnt, erre továbbra is megmaradt bűnében, megkeményítette a szívét és vele együtt szolgái is. A fáraó szíve kemény maradt, és nem bocsátotta el Izrael fiait, ahogy azt az Úr Mózes által előre megmondta. 

A bűn átka a frusztráltság, a stressz, a diszharmónia, az üres élet. A fáraó megtapasztalja, hogy hullék szét élete a bűn hatására. Hagyjuk, hogy a Szentlélek meggyőzzön bűneinkről és bízzunk Isten irgalmában.

Kiv 9,8-12

Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Vegyetek egy tele marék hamut a kemencéből, és Mózes a fáraó előtt szórja az ég felé. Finom porrá válik egész Egyiptom felett, és kelevényt okoz emberen és állaton, amely mint a fekély, felfakad.” Ők tehát vették a hamut a kemencéből, a fáraó elé léptek és Mózes az ég felé szórta. Erre kelevények keletkeztek, amelyek emberen és állaton, mint a fekély, felfakadtak. A varázslók a kelevényeik miatt nem is állhattak Mózes elé, mivel a kelések a varázslókon és minden egyiptomin kifakadtak. Az Úr azonban megkeményítette a fáraó szívét: nem hallgatott rájuk, ahogy azt az Úr előre megmondta. 

Isten arra kéri a fáraót, hogy népe had mutathasson be áldozatot, olyan áldozatot, amely az egyiptomiak szemében szörnyűséges. A keresztény ember életformája a világ szempontjából néha szörnyűséges, mégis ebben van egy nagyobb szabadság Jézus példájára. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti! De aki elveszíti Jézusért életét, az rátalál!

Kiv 8,20-32

Az Úr így is tett. A bögölyök nagy tömegben ellepték a fáraó házát, szolgáinak a lakását és egész Egyiptomot. Az ország nagyon szenvedett a bögölyök miatt. Ezért a fáraó hívatta Mózest és Áront, s így szólt hozzájuk: „Mehettek áldozatot bemutatni Isteneteknek, de itt az országban.” Ám Mózes ellenkezett: „Ezt nem tehetjük. Mi olyan állatokat áldozunk fel az Úrnak, a mi Istenünknek, amelyeknek bemutatása az egyiptomiak szemében szörnyűség. Ha mi olyan áldozatot mutatnánk be, amelytől az egyiptomiak borzadnak, nemde, megköveznének bennünket? Mi ki akarunk menni háromnapi járásra a pusztába, és ott bemutatni az áldozatot az Úrnak, a mi Istenünknek, amelyet követel tőlünk.” A fáraó így válaszolt: „Elengedlek titeket, mutassátok be az áldozatot az Úrnak, Isteneteknek, de nem mehettek el messzire. Könyörögjetek értem is.” Mózes ezt mondta: „Mihelyt eltávozom tőled, azonnal imádkozni fogok érted. Holnap megszabadul a fáraó, a szolgái és alattvalói a bögölyöktől. Csak még egyszer rá ne szedje a fáraó a népet olyképpen, hogy nem engedi el áldozatot bemutatni az Úrnak.” Mózes eljött a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz. Az Úr meghallgatta Mózes kérését, a bögölyök elhagyták a fáraót, a szolgáit és az alattvalóit: egy sem maradt belőlük. De a fáraó szíve újra megkeményedett, és nem bocsátotta el a népet. 

Sokszor előfordul, hogy apró dolgok bosszantanak. A fáraóhoz is szúnyogok mentek, de nem tudott velük mit kezdeni. Megállt a tudomány. Amikor ülsz a dugóban, bosszant egy ember, bosszant egy helyzet, akkor a kísértés felerősödhet. Gyakorlati tippeket kapsz, hogy hogyan engedd el és légy szabad Isten akaratában.

Kiv 8,16-19

Ezután az Úr így szólt Mózeshez: „Holnap reggel, amikor a fáraó lemegy a Nílus partjára, járulj eléje és mondd meg neki: Ezt üzeni az Úr: engedd el népemet, hogy áldozatot mutasson be nekem. Ha nem engeded kivonulni népemet, akkor bögölyöket bocsátok rád, szolgáidra, alattvalóidra és házaidra. Az egyiptomiak házai tele lesznek velük, sőt, még a föld is, amelyen állasz. Gósen földjével azonban, ahol népem lakik, kivételt teszek azon a napon, s ott nem jelennek meg a bögölyök. Ebből felismerheted majd, hogy én, az Úr, itt vagyok az országban. Megkülönböztetem népemet a népedtől. Holnap következik be ez a csodajel.” 

A fáraó azt mondja Mózesnek: "Holnap segítsen az Isten!" A halogatás művésze, mert a nép szenved, ő is szenved, mindenkinek baja van, mégis akar várni holnapig a jóval, a szabadulással. Legyünk olyan férfiak, akik ebben a művészetben nem mélyednek el!

Kiv 7,25-8,11

Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Menj a fáraóhoz és közöld vele: Ezt mondja az Úr: engedd szabadon népemet, hogy áldozatot mutasson be nekem. Ha nem engeded, hogy kivonuljanak, akkor Egyiptom egész földjét békával sújtom. Nyüzsögni fognak a folyóban, azután kijönnek és behatolnak a házakba, a hálószobákba, az ágyadra, szolgáidnak és alattvalóidnak a házába, a kemencéibe és dagasztóteknőibe. Sőt, a békák felmásznak rád, szolgáidra és minden alattvalódra.” Az Úr így folytatta Mózesnek: „Parancsold meg Áronnak: nyújtsd ki kezedet a bottal a folyók, a csatornák, és a mocsarak fölé, hogy békák lepjék el Egyiptomot.” Áron kinyújtotta karját Egyiptom vizei fölé, erre előjöttek a békák és elborították Egyiptom földjét. De a varázslók ugyanezt tették tudományukkal, és békákat hoztak Egyiptom földjére. A fáraó hívatta Mózest és Áront, s így szólt hozzájuk: „Kérjétek az Urat, hogy vegye el a békákat rólam és népemről, én viszont elengedem a népet, hogy áldozatot mutasson be az Úrnak.” Mózes ezt felelte a fáraónak: „Rendelkezzél velem. Mikor imádkozzam érted, szolgáidért és népedért, melyik időt kell kijelölnöm, hogy a békák tőled, alattvalóidtól és házaitoktól eltávozzanak, s csak a folyóban maradjanak meg?” „A holnapot” – felelte. Ő pedig így folytatta: „Történjék akaratod szerint: ebből majd megtudod, hogy senki sem hasonló Jahvéhoz, a mi Istenünkhöz. A békák eltávoznak tőled házadból, szolgáidtól és népedtől, s csak a folyóban maradnak meg.” Mózes és Áron eljöttek a fáraótól, Mózes meg az Úrhoz fohászkodott a békák miatt, amellyel elárasztotta a fáraót. Az Úr meghallgatta Mózes kérését, a békák elpusztultak a házakban, az udvarokon és a földeken. Rakásra hordták őket, s az ország bűzlött tőlük. De amikor a fáraó látta az enyhülést, újra megkeményedett, s nem akart Mózesre és Áronra hallgatni, ahogy azt az Úr előre megmondta.