mit gondol?

A Mit gondol? podcast harmadik évadában ismét hozunk egy szót, egy fogalmat és keresünk hozzá egy olyan embert, akinek a véleménye valamiért különösen fontos és releváns a témában. Lukács Luca ebben az évadban is háromhetente új epizóddal vár titeket. A legújabb epizód vendége Kemény Zsófi író, költő, forgatókönyvíró, slammer, akivel a fiatalságról beszélgetttünk. 

Bármit olvastam, hallottam vagy  láttam Zsófitól az elmúlt időszakban, mindig az volt az érzésem, hogy ő az egyik olyan kortárs szerző, aki nagyon pontosan tud fogalmazni a huszonévesek megéléseiről, arról, hogy mit jelent felnőtté válni, az iskolák által nyújtott védőháló eltűnése után élesben dolgozni nap mint nap a céljaidért, miközben hatalmas érzelmi viharokat, elbizonytalanodásokat, szerelmi kudarcokat kell átvészelnünk és közben abban reménykedünk, hogy 30 után egy kicsivel talán könnyebb. 

Arról, hogy valóban könnyebb lesz, még nem tudunk beszámolni, sem Zsófi, sem én. Ezért ebben az epizódban arról beszélgettünk, hogy állunk most, 28 évesen és hogy tekintünk vissza az ennél talán sokkal küzdelmesebb időszakokra. Szó esik külföldre költözésről, vagy arról, hogy milyen lehetőségei vannak valakinek, akinek a fő munkaeszköze az anyanyelve és hogy milyen béklyót jelentett egy neves költő gyermekeként felnőni. Mindez milyen plusz hátráltatásokat, stigmákat jelentett Zsófi számára, miközben természetesen nagyon büszke és hálás a vele egy hivatást űző szüleinek. 

A Mit gondol? podcast harmadik évadában ismét hozunk egy szót, egy fogalmat és keresünk hozzá egy olyan embert, akinek a véleménye valamiért különösen fontos és releváns a témában. Lukács Luca ebben az évadban is háromhetente csütörtökön új epizóddal vár titeket. A legújabb epizód vendége Szvetelszky Zsuzsanna egyetemi oktató, kutató, akivel fő kutatási területéről a pletykáról beszélgetett. 

Egy bűncselekmény után a büntetőeljárás ideje alatt a sértett újra és újra átéli a vele történteket, kihallgatják tanúként, újra és újra részletekbe menően el kell mesélnie, ami vele történt, szembesülnie kell a vádlottal, és közben megkérdőjelezik minden szavát. Ha minden úgy történik, ahogy történnie kell, az is megerőltető egy áldozat számára.

A mai epizódban Renner Erikával, a lúgos ügy sértettjével beszélgetek, aki egy dolgot szeretett volna elérni az évek alatt, hogy az igazsászolgáltatás tegye a dolgát, úgy ahogy kellene, és egyszer sem adta fel, pedig a poklot is megjárta az elmúlt 10 évben.

Erikával a bizalomról beszélgettünk, arról, hogy egy áldozat hogyan képes újra bízni az emberekben és arról, hogy lehet-e bízni a rendszerben. Állampolgárként biztosak lehetünk-e abban, hogy ha bűncselekény áldozatai leszünk, vagy bármilyen sérelem ér minket, a minket körülvevő rendszer mindent meg fog tenni azért, hogy igazságot szolgáltasson.

2013. március 12-én reggel Erika elindította kamasz gyerekeit az iskolába, majd amikor készült levinni Serit, a kutyáját sétálni, az ajtóban ott állt a támadója. Biztosan sokan hallotttátok már ezt a történetet, Erikát a támadó saját othonában megkötözte, elkábította, majd lúggal öntötte le a nemiszerveit.

Renner Erika tragédiája, amelyről azóta könyv is született Mérő Vera tollából Lúg címmel, mindannyunkat megrázott. Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója lakásában megtámadta, aneszteziológiai szakértelemmel elaltatta volt barátnőjét, majd a magatehetetlen testet lemeztelenítette és a nemi szervébe lúgot öntött. A borzalmas csonkítás örökre megnyomorította. Az elkövető autójában a támadás napján tartott házkutatás során találtak egy injekciós tűt, benne azzal az anyaggal, amivel Erikát is elkábították. Szinte egyértelműnek tűnhetett a helyzet, mégis évekig húzódó eljárás követte az eseményeket, miközben Erika próbálta felfogni majd feldolgozni az őt ért támadást. 

Erikával a bizalomról beszélgettünk, arról, hogy egy ilyen eset után képes-e ugyanazzal az őszinteséggel és nyíltsággal bízni az embertársaiban, ahogy az korábban jellemző volt rá, illetve, hogy állampolgárként biztosak lehetünk-e abban, hogy ha bűncselekény áldozatai leszünk vagy bármilyen sérelem ér minket, a minket körülvevő rendszer mindent meg fog tenni azért, hogy igazságot szolgáltasson. 

A mentális egészségünk az alapja annak, hogy jól érezzük magunkat a mindennapokban. Ma már önfejlesztő könyvek, önismereti kurzusok, coach-ok és pszichológusok segítségével egyre több ember foglalkozik tudatosan a pszichéjével, de ez nem volt mindig így. Az azonban biztos, hogy a saját személyiségünk megismerése olyan munka, amit nem éri meg megúszni, mert ha foglalkozunk vele, és problémák esetén nem csak a homokba dugjuk a fejünket, teljesebb és boldogabb életet élhetünk. 

Ebben az epizódban Tapasztó Orsi, a @nemakarokbeleszolni Insta-oldal egyik alapítója, fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, és frissen végzett mentálhigiénés szakember a vendégem, akivel arról fogunk beszélgetni, hogy hogyan legyünk jól. Teljesen véletlenül Orsinak pont aznap volt az utolsó ülése a terapeutájával, amikor felvettük az adást, ennek kapcsán beszélgettünk arról is, hogy miben segített neki a terápia az elmúlt 10 évben, és hogy ő a jövőben mentálhigiénés szakemberként, hogyan segíthet más embereknek. 

Szerintem az a legfontosabb dolgog az életben, hogy az időnk nagyobb részében jól érezzük magunkat, és tudom, hogy sok a munka és ezer dolog van egy napban, amin fel lehet húzni magunkat, de a kérdés az, hogy ha a nagyobb képet nézzük, és kicsit kívülről próbáljuk meg vizsgálni magunkat, mit gondolunk a mentális állapotunkról. Ma már önfejlesztő könyvek rengetege zúdul ránk, és bármikor elmehetünk egy intenzív önismereti tréningre, illetve terápiára járunk, ha úgy érezzük, hogy valami nincs rendben. Persze nem mindenkinek válik be ugyanaz módszer, eszköz.

Jövő héten Tapasztó Orsi, a @nemakarokbeleszolni Insta-oldal egyik alapítója, fizikus, mentálhigiénés szakember lesz a vendégem, akivel beszélgetni fogunk arról, hogy hogyan legyünk jól, hogy ő milyen utat járt be önmagával kapcsolatban, és hogy a jövőben mentálhigiénés szakemberként, hogyan akar segíteni más embereknek.

Mindenki az egyéni vágyak és célok elérést helyezi előtérbe, a munkánkban elért sikereink szerint definiáljuk önmagunkat, ami persze fontos, én is szeretem a munkám, és szeretem, ha sikereket érek el benne, de mára számomra már fontosabb az, hogy milyen minőségben tudok kapcsolódni a körülöttem lévő emberekkel. Ez egy egyensúly, amit néha nehéz megtartani. Individualista és eredményorientált társadalmunkban, a folyamatos hajtás közepette néha nem egyszerű figyelmeztetni magunkat arra, hogy nem feltétlenül az elért sikereink határoznak meg minket. 

Szabó T. Anna író, költő, műfordító úgy tűnik, jó ebben az egyensúly játékban, ezért is választottam őt beszélgetőpartneremnek a karrier témához. 

Anna termékeny író, két éppen felnőttkorba érő fiú édesanyja és társ. Férje Dragomány György szintén író, akivel 16 éves koruk óta együtt vannak. Anna legújabb kötete nemrégiben jelent meg Vagyok címmel, amely eddig publikált verseinek gyűjteménye. Különleges pillanatban készítettük a beszélgetést: Anna 50. születésnapja előtt egy nappal. Egy kerek születésnap és az eddigi életmű kötetbe foglalása a legideálisabb pillanat a számvetésre.

Sokszor érzékelem, hogy a körülöttem élő emberek az általuk elért sikereik alapján definiálják saját magukat. Mindenki az egyéni vágyak és célok elérését állítja a középpontba. Ez alól egyébként én sem vagyok kivétel. Számomra is fontos a munkám, szeretném jól csinálni és örülök, ha eredményes vagyok benne, és ezt mások is észreveszik. Pedig a boldogulásunkhoz jó, ha nem vesszük magunkat mindig halál komolyan. 

Egy biztos: a javakat halmozó individualista társadalmunkban, ahol még mindig különböző javak birtoklása jelent egyfajta státuszt, néha jólesik beszélgetni valakivel, aki könnyen megtartja az egyensúlyt a család és a hivatás között. Következő vendégem Szabó T. Anna, költő, író és műfordító, akivel a karrierről beszélgettem, és arról is, hogy milyen küzdések állnak az előbb említett egyensúly fenntartása mögött. 

Volt már olyan érzésed egy beszélgetés közben vagy egy interjú hallgatása kapcsán, hogy legszívesebben megkérdezted volna a másik véleményét valamiről? Csak nem merted, vagy nem volt rá lehetőséged? Nekem ez az érzés nagyon ismerős! A Mit gondol? podcast pont erről szól, hozok egy szót, egy fogalmat, és megkeresem azt az embert, akinek a véleménye valamiért különösen fontos és releváns a témában. Minden második csütörtökön új epizóddal várlak titeket, és olyan dolgokról fogunk beszélgetni, ami mindannyiunk életét érinti.

Ezúttal Szabó Gábor, azaz Pumped Gabo a vendégem, akivel a férfiasságról beszélgetek. Gabo elsőre meglepő választásnak tűnhet, de azt gondoltam, hogy izgalmas lesz olyan valakivel beszélgetni a témáról, akivel szerintem nagyon nem egyezik a véleményünk. Például Gabo szerint egy férfi jól néz ki, ki van gyúrva és mindig ő fizet egy randin. Nekem egyáltalán nem ezek a jellemzők jutnak eszembe a férfiasságról, de az, hogy mit gondolunk férfiasnak vagy nőiesnek, folyamatosan változik. Sőt! Elavultnak is tűnhet ez a kétpólusú felosztás, hiszen minden ember egyéniség, akiben s különböző tulajdonságok keveredhetnek, és végső soron teljesen mindegy, hogy ezeket alapvetően feminim vagy maszkulin jelzőnek gondolja a többség.

Az, hogy általában véve mit gondolunk férfiasnak és nőiesnek, folyamatosan változik. Talán már nincs is helye ennek a kétpólusú felosztásnak, talán egyre jobban kezdjük érteni azt, hogy minden ember egy individum, akiben különböző tulajdonságok és jellemvonások keverednek. Rengeteg olyan jelzőt, tudok felsorolni, amit én például férfiasnak gondolok, de elsőre nem ez jutna eszünkbe a fogalomról. 

A Mit gondol? következő epizódjában Szabó Gáborral, azaz Pumped Gabóval beszélgetek a férfiasságról, aki szerint egy férfias pasi ki van gyúrva, mindig figyel arra, hogy jól nézzen ki, és képes anyagi biztonságot nyújtani egy nő számára. 

A sorozat célja sosem volt az, hogy olyan emberek legyenek a beszélgetőpartnereim, akikkel hasonlóképpen gondolkodom a világ dolgairól. Sőt! Izgalmas volt megtalálni egy olyan emberrel a közös hangot, akivel tényleg sok dologban nem értünk egyet, és izgalmas volt megismerni Gabo egy másik oldalát, a melegszívű érzékeny srácot. Amely tulajdonság, szerintem például, az egyik legférfiasabb tulajdonság a világon. 

Van egy kedvenc Ted előadásom, amelyben Brené Brown azt mondja, hogy az emberi létezésnek a más emberekkel való kapcsolat ad értelmet és jelentőséget. Mégis sokszor egymás teljes megismerésének gátat szab valamiféle őszinteségtől való félelem, amely a teljes sebezhetőséget jelentené a másik előtt. Brené Brown szerint a szégyen érzése tart vissza minket a teljes megnyílástól, mert félünk attól, hogy mi fog történni, ha kiderül rólunk valami, amit talán még magunknak sem mertünk bevallani. Mindez a szexuális kapcsolatainkra hatványozottan igaz: félünk attól, hogy ciki, kínos vagy kellemetlen lesz, amit mondunk. 

Ebben az epizódban a szexualitásról beszélgetek Palya Bea énekes, dalszerzővel, és őszintén hiszem, hogy ha mindenki úgy tudna megnyilvánulni a szexualitásáról, mint Bea, sokkal több jó szexet megélő, ezáltal felszabadultabb ember venne körül minket. Az intézményesített szexuális felvilágosítással jelen formájában nem sokra megyünk, a tinik pornón nőnek fel, ami egyenesen abuzív tartalomnak számít, és nincs egy olyan forrás, ahonnan válaszokat kaphatnának a kérdéseikre. A változás szükséges, és mielőbb meg kell tanulnunk, hogy mindenki pont úgy jó, ahogy van és hogy mindig oké azt mondani, hogy „bocs, most mégsem”. De legfőképpen azt, hogy a vágyainkat igenis ki kell mondanunk, meg kell fogalmaznunk a partnerünk felé, mert semmi szégyellni való nincs bennük.

A Mit gondol? következő epizódjában Palya Beával beszélgetek a szexualitásról, akivel úgy lehet beszélgetni a szexről, mint arról, hogy milyen feltéttel szereted a pizzát. Lazán, természetesen, érzékenyen és úgy, hogy tudom, hogy az őszinteségének és nyíltságának az egyetlen szándéka az, hogy egyre többen rájöjjünk, a szexualitást így is lehet kezelni. Nem kell tabusítani, és nem kell kínosan vagy kényelmetlenül éreznünk magunkat, amikor a szerelmünknek, partnerünknek, férjünknek megfogalmazzuk, hogy nekünk éppen mi esne jól. 

Ha ebben fejlődnénk, és megszabadulnánk a vágyaink miatti, valószínűleg felesleges szégyenérzettől, sokkal több jó szexuális életet élő, felszabadultabb emberrel lennénk körülvéve, ami végülis mindannyiunk érdeke. 

Ezért is döntöttem úgy, hogy meghívom Beát és beszélgettünk a szexualitásról, „a szívbéli szexualitásról”, ahogy ő hívja. Kérdezem arról, hogy mit jelent ez számára, és arról is, hogy mi a helyzet a szexuális neveléssel, például, hogy ő hogyan beszél a szexről a gyerekeivel, és ehhez képest mit mondtak neki otthon a szülőfalujában, Bagon, amikor ő volt kislány vagy kamasz.

Régen azt gondoltam, hogy ha majd elköltözök a szüleimtől, pénzt keresek, és oda megyek ahova akarok és akkor amikor akarok, azt csinálom, amit akarok, akkor felnőtt leszek. Elég hamar kiderült, hogy ez nincs így. A felnőtté válás egy folyamat, van akinek lassabban, és van akinek gyorsabban megy, és nincs is egy objektív mércéje. Néha úgy tűnik mintha az Y- és Z-generációnak lassabb lenne ez a folyamat, mint a felmenőinknek, miközben a világ körülöttünk sokkal gyorsabb lett. 

A statisztikák is ezt igazolják: egyre később házasodunk, és később vállalunk gyereket. Persze a felnőtté válást ennyire tisztán nem lehet a házassághoz és a szülőséghez kapcsolni, ugyanakkor a felnőtt élet (ha van ilyen), abban különbözik a nem felnőtt élettől, hogy sokkal több felelősség nyomja a vállunkat. Akárhogyan is nézzük, ha vállaljuk, hogy életben tartunk egy másik embert, és gondoskodunk róla, az lényegesen nagyobb felelősségvállalás, mintha kizárólag a saját életünk menedzselése a feladatunk. 

Kőrösi Mátéval beszélgettem, aki a Dívák című dokumentumfilmjében három 20 éves lány: Tina, Szani és Emese érettségire való felkészülését kíséri végig, miközben ott van benne az ő saját számvetése is, az életkorával, a felnőttségével és a kétségeivel együtt. 

A jövő héten érkező, 5. epizódban a felnőtté válásról fogunk beszélgetni. Már ha van ilyen! Hogyan küzdjük át magunkat a fiatal éveinken manapság? Miért tűnik sokkal hosszabbnak ez a folyamat, mint 20, 30 vagy 40 évvel ezelőtt?

A vendégem Kőrösi Máté filmrendező lesz, aki pár évvel ezelőtt épp azon gondolkodott, hogy miről készítse a diplomafilmjét, amikor rátalált három húszéves lányra, akik a Belvárosi Tanodában készültek az érettségijükre. A Tanoda tulajdonképpen egy második esély iskola, olyan diákoknak ad lehetőséget letenni az érettségit, akiknek korábban meggyűlt a bajuk a hagyományos iskolákkal. Ebből a történetből készült el a Dívák című film, amelyben Máté a három lány Tina, Szani és Emese érettségire való felkészülését kíséri végig, miközben halljuk az ő saját számvetését is, az életkorával, a felnőtségével és a kétségeivel kapcsolatban.

Ebben az epizódban, mi is pont ezeket a témákat fejtegettük: miért nem egyszerű ma huszonévesnek lenni? Mitől számítunk felnőttnek? Mennyire merünk felelősséget vállalni, és hogy igazából hozunk-e döntéseket, vagy csak hagyjuk, hogy történjenek velünk a dolgok?

A mostani epizód a nárcizmusról szól, a vendégem pedig Bánki György pszichiáter, A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című könyv írója. Ez az a könyv, ami először két évvel ezelőtt került a kezembe, aztán gyorsan le is tettem, mert éppen nem voltam túl jóban magammal, és azt éreztem, hogy ezek a mondatok csak még mélyebbre taszítanak. A nárcizmus egy olyan fogalom, amit egyre többet használunk a köznyelvben is. Könnyen aggatjuk emberekre a nárcisztikus jelzőt, ha bántanak minket, vagy ha azt érezzük, hogy valaki a lehető legnagyobb természetességgel gyalogol át rajtunk. De tulajdonképpen mit is jelent a nárcizmus, hogyan lesz valaki nárcisztikus, mit csináljon az, aki úgy érzi, hogy önmaga is érintett a témában?

Ezeket a kérdéseket jártuk körbe Bánki Györggyel, akinek a könyve számomra egy nagyon fontos sarokkővé vált a saját önismereti utamban, mert nem csak azt tudtam meg belőle, hogy mit kezdjek a körülöttem lévők nárcizmusával, hanem azt is, hogy mit kezdjek a sajátommal. 

Önmagunk megismerése egy élethosszig tartó meló, és jobb ha minél előbb nekiállunk, mert akkor előbb kezdhetünk el közelebb kerülni egy megfejtésekkel teli élethez, amiben talán jobban értjük, hogy egy adott pillanatban, konfliktusban miért éppen úgy viselkedünk ahogy. 

A Mit gondol? következő epizódjában a nárcizmus lesz a témánk, a vendégem pedig Bánki György pszichiáter, író, publicista A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című könyv szerzője. 

Amikor először a kezembe vettem a könyvet, gyorsan le is tettem, nem voltam éppen jó paszban, és azt éreztem, hogy csak még mélyebbre taszítanak a mondatok. Később rájöttem, hogy csak azért fokozta bennem a frusztrációt, mert ez a könyv nem csak a többi ember nárcizmusáról ír, hanem szembesít a sajátommal is. A saját gyarlóságainkat, hiányosságainkat, hibáinkat pedig nem kellemes beismerni, ám egészen szükséges. 

A jövő heti adásban beszélgetünk a nárcizmusról, arról is, hogyan lesz valaki nárcisztikus, de az is szóba kerül, hogy mit csináljon az, aki úgy érzi, túl sok igaz állítást tartalmaz a könyv rá nézve is.

Az új epizódban a házasságról beszélgetünk egy olyan vendéggel, aki jelenleg egy irigylésre méltó, igazán jó házasságban él, de ezt nem mindig mondhatta el magáról. Péterfy-Novák Éva író, jelenleg a negyedik házasságában él Péterfy Gergellyel, aki szintén író. Éva első házassága nem volt egyszerű. Orvosi hanyagság okán első kislánya betegen született, akit 7 év után veszített el. Ugyanebből a házasságból megfogant még egy gyermeke, aki halvaszületett és mindehhez társult még egy bántalmazó férj is. Ezt a történetet írta meg első könyvében, amelynek a címe: Egyasszony. A könyvet olvasva csak arra tudtam gondolni: vajon honnan volt ereje újra hinni a szerelmben, családot alapítani és elhinni, hogy mindezt lehet másképp is csinálni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk, ezúttal a házasság volt a témánk.

Éva jelenleg, saját bevallás szerint is, egy nagyon jó házasságban él, én viszont nem vagyok kifejezetten tapasztalt a témában, kíváncsi lettem a gondolataira. Beszélgettünk a házasságról, arról hogy végülis minek is az a „papír”, és hogy honnan tudja az ember, hogy ő az, akivel le akar élni egy életet és össze akarja kötni a jövőjét, és persze arról is, mikor kell felbontani egy ilyen szövetséget és mikor kell továbblépni.

A jövő heti epizódban a házasságról beszélgetünk egy olyan vendéggel, aki jelenleg egy irigylésre méltó, igazán jó házasságban él, de ezt nem mindig mondhatta el magáról. Péterfy-Novák Éva író Egyasszony című könyvében írta meg betegen született kislánya, Zsuzsi elvesztését, és első, bántalmazó házasságának történetét. A könyvet olvasva csak arra tudtam gondolni: vajon hogy volt ereje újrakezdeni, egy bántalmazó kapcsolat után ismét belevágni, hinni a szerelemben, és megbízni egy másik emberben. Úgy tűnik, ez nem lehetetlen, sőt! Éva azt meséli, ez volt az egyetlen esélye a túlélésre: ha elhiszi, hogy lehet jobb. 48 éves volt, amikor jelenlegi férjével, Péterfy Gergellyel egymásba szerettek, de nem voltak könnyű helyzetben, mivel akkor még mindketten az előző házasságukban éltek. Ám vannak emberi találkozások, ahol nem kérdés, hogy két embernek egyszerűen köze van egymáshoz. Éva mesélt nekem a szerelemről, korábbi házasságairól és arról, hogy ő hogy állt ehhez a témához az élete során, és hogy mindez hogyan változott az idő előrehaladtával. 

Horváth Renátó a Miskolci Balett táncosa volt, majd 2019. december 3-án egy hosszú próbanap után még elment bevásárolni, és amikor otthon letette a szatyrokat a földre, egy óriási vágást érzett a lapockái között. Pár óra leforgása alatt bénult le teljesen és veszett el az életéből minden olyan terv és álom, amelynek megvalósítására készült. Renátó Polgáron egy kelet-magyarországi kisvárosban nőtt fel, ami földrajzilag nincs messze Miskolctól, a Miskolci Balettól viszont világok választják el. Ennek ellenére soha nem volt kérdés számára, hogy a tánc az ő útja. Egy táncosnak a teste az eszköze, nem tudom milyen példával tudnám pontosan érzékeltetni, hogy miért ennyire hátborzongató, az, hogy ez az eset épp egy olyan emberrel történt meg, akinek a világot jelentette, hogy teste segítségével fejezi ki fogalmazza meg mondanivalóját. 

A diagnózis vírusos gerincvelő-gyulladás, nem tudni miért alakult ki, ráadásul mára teljesen felszívódott és nem is maradt semmilyen szervi elváltozás. Ez azt jelenti, hogy van esély arra, hogy újra lábra álljon, de hogy fog-e még valaha táncolni, az már egy nehezebb ügy.

Jövő héten a táncról beszélgetünk, vagyis leginkább arról, hogy mi történik, ha egy táncos kerekesszékbe kerül. Horváth Renátó meséli el a történetét, aki két és fél évvel ezelőtt még a Miskolci Balett táncosa volt, majd megtörtént az elképzelhetetlen. 2019. december 3-án egy hosszú próbanap után még elment bevásárolni, és amikor otthon letette a szatyrokat a földre, egy óriási vágást érzett a lapockái között. Pár óra leforgása alatt bénult le teljesen és veszett el az életéből minden olyan terv és álom, amelynek megvalósítására készült. Renátó Polgáron egy kelet-magyarországi kisvárosban nőtt fel, ami földrajzilag nincs messze Miskolctól, a Miskolci Balettól viszont világok választják el. Ennek ellenére soha nem volt kérdés számára, hogy a tánc az ő útja. Egy táncosnak a teste az eszköze, nem tudom milyen példával tudnám pontosan érzékeltetni, hogy miért ennyire hátborzongató az, hogy mindez épp egy olyan emberrel történt meg, akinek az volt a hivatása, hogy a teste segítségével fejezze ki magát, fogalmazza meg a mondanivalóját. Kíváncsi voltam rá, hogyan gondolkodott táncosként, milyen reális esélyek vannak a gyógyulására, és hogy egy ilyen baleset, hogyan változtat meg egy fiatal szerelmet.